Vízakna
A kis Peter lassan hajolt a nyílás fölé. Nehéz volt a vasfedél, alig bírta megemelni. Az ajtó mögött egy mély, sötét nyílás ásított. Akna, jutott eszébe. Alul lehet valami csap vagy ilyesmi. Ha erre járnak a vízszerelők, keskeny fémlétrát tesznek bele. Most értette meg, miért látott a furgonjuk tetején ilyen létrát - nemrégen jártak erre, lehet, ebbe is belenéztek?
Az akna alig szélesebb egy felnőtt vállánál, de mély lehetett. Peter nem látta az alját. Keresett egy kavicsot, bedobta, számolt: egy, kettő, három, négy... Volt az vagy tíz méter is.
A kisfiú ült egy darabig mellette. Akkor hallotta meg Jonathan bácsi hangját:
- Merre vagy, te kölyök? Gyere ide azonnal!
Peter meglapult. A hang nem sok jót ígért. Jonathan bácsi, mióta anyával él, sokszor elverte őt. A múltkor még anyát is megütötte. Peter ezt nem tudta elfelejteni. Most lassan állt fel, a szemét le nem vette a vízaknáról. Aztán körbenézett. Rengeteg gaz nőtt a környéken, bokrok is vannak, néhány fa meg szép árnyékot vet... Odalent, az akna alján biztosan van egy csap, amely kiáll egy csőből. Az alját nyilván kibetonozták. És olyan mély... Peter gyökerestül kitépett néhány félembernyi magas gazt, rátette a nyílásra meg a vaslapra. Így már alig látszottak. Jonathan hangja közben nyugtalanítóan közelről szólt.
- Hol vagy, pokolfajzat? No, csak kapjalak el! Agyonverlek, te kis majom!
A félelem Peter torkába ugrott, alig kapott levegőt. Guggolva, a bokrok alatt látta Jonathan bácsi nadrágszárát, cipőjét. Amaz tétován lépkedett ide-oda. Ekkor már tudta a fiú, mit kell tennie. Felpattant és zajosan futni kezdett. Nagy kört írt le, miközben a durva arcú férfi erőlködve, lihegett mögötte:
- Azt hiszed, elfuthatsz? Állj meg vagy...
A kör ismét a bokrok közé vezetett. Peter fürgén szaladt, de nem olyan gyorsan, ahogyan képes lett volna rá. Szándékosan engedte maga mögé a férfit, közelre. A bokrok közé jutottak ismét. És Jonathan nem nézett a lába alá. Már csak a fiút látta. Kinyújtotta a kezét, hogy megmarkolja a gyerek ingét... Peter alig észrevehetően ugrott egyet, elsuhant a nyitott akna fölött. Jonathan nem volt ilyen ügyes.
Peter csak egy furcsa kiáltást hallott a háta mögül. Nem állt meg, dehogy! Futott tovább - ismét megtette azt a kört a bokrok között. Hátrafelé figyelt, hallgatózott, aztán egyre lassabban futott.
Most ért újra a bokrok közé. Lopva közeledett az aknához. Lentről neszt hallott - az akna mélyén kísértetiesen nyöszörgött valaki. Az álcázó gazok eltűntek a nyílásról. Peter nem mert föléje hajolni. Meg aztán mit is láthatott volna? A vízaknában sötét van. Minnél mélyebb az akna, annál sötétebb.
Erőlködve felemelte a tetőt, lecsukta. Akkor már csönd volt az aknában. Peter lassan ment a ház felé. Egy hete nyaraltak itt, hárman. Az anyja mostanában olyan szomorú. De hamarosan mosolyogni fog. Holnap kell utazniuk, vissza a városba. Jonathan bácsi nem jön velük.
Az anyja a teraszon ült, a gyerek lépteire összerezzent. Csak akkor tűnt el szeméből a félelem, amikor látta, hogy Peter közeledik. Mosolyt erőltetett az arcára.
- Jól vagy, kisfiam?
- Most már igen - felelte Peter - és ebben teljesen biztos volt.
Nemere István