Vigyázz, dőőől!
Az erdő valósággal ragyogott. Szép nyár eleji nap volt, verőfényes, langyos. Amikor reggel a favágók kivonultak az új terepre, megjavult a kedvük is. Ez aránylag egyenes terep volt, a fák sem voltak egymáshoz túl közel. Nem úgy, mint ahol a múlt héten dolgoztak. Ott sokat szenvedtek a meredek hegyoldalon, és majdnem balesetet is szenvedtek. Egy lezuhanó fa kis híján agyoncsapta a társukat.
Ez adta az öteletet Adamnak. Ahogyan a többiek, úgy ő is évek óta gyűlölte Karkert, a munkafelügyelőt. Ez a disznó mindenben csak a hibát keresi, és meg is találja. A nyolcfős brigádban nincs senki, akinek a béréből ne vonna le minden héten. Mondvacsinált ürügyekkel, csak hogy jobban a kezében tarthassa az embereket. Amúgy egy mogorva, magányos férfi, talán azért ferdült el így a lelke, azért képes ilyen gaz tettre.
Mindenki utálja, és ő ezt jól tudja. Naponta kijön a terepre, és mindig talál valami hibát. Ezt felírja, és a pénteki fizetésnél a bérük bánja.
Adam reggel összekurjantotta a társait. Csak ők nyolcan voltak ott. Szótlanul végighallgatták, aztán bólintottak. Kiosztották a szerepeket. Karker nélkül mindenképpen jobb lesz az életük. És senki sem sír majd utána. Az "egyes számú fát" Adam választotta ki. Kicsit távolabb állt a többitől, és ezért volt jó. A fa sudár volt, pontosan kiszámította hát, hová fog zuhanni. Aztán kivágta a félkörös éket, de még nem vette ki. A második fűrészelést is félbehagyta. Aztán ment a többiek után. Fél szemmel azért figyelték az "egyest", de az szilárdan állt. Amikor aztán megjött Karker, és elkezdett veszekedni az emberekkel, már vagy tíz törzs feküdt a földön, két ember gallyazta őket, a többiek más fáknak fogtak neki. "Vigyázz, dőőől"", hallatszott, a föld is megrendült egy-egy hosszú fatörzs lezuhanásakor.
Az emberek úgy mozogtak, hogy Karkert az egyes számú fa mellé tereljék, de ne túl közel hozzá. Adam már előtte megjelölte azt a helyet két keresztbe tett ággal. Az egyik ember képes volt valami durvát mondani Karkernek, aki dühösen megindult feléje. Egy másik favágó nem messze onnan csak a levegőben bőgette a fűrészgépét, mintha ellenőrizné a működését. Ebben a zajban Karker nem hallhatta, hogy a közelben szerényen, jóval kisebb hangerővel felzúg egy másik is - Adam kezében.
Két pillanat alatt átvágta a törzsből hiányzó részt, és mivel az éket már előbb kikapta onnan, a fa dőlni kezdett. Vagy ötven méterrel odább egyik társa is éppen döntött egyet, recsegett-ropogott, ahogy dőlés közben beleakadt a mellette állók ágaiba. Karker ekkor ért a földön keresztbe tett ágakhoz. Át akarta lépni a gallyakat, bele ne gabalyodjon. Emelgette a lábát, arra figyelt.
Senki sem kiáltotta neki: "Vigyázz, dőőől!". Nyolc torokban fészkelt a néma harag, csak a tekintetek beszéltek. De Karker sohasem nézett a favágók szemébe, nem érdekelte az arcuk, a lelkük. Hát főleg ezért maradt ott a lecsapó ágak, a súlyos törzs alatt. Amikor eloszlott a felvert por, már nem élt, furcsán laposan hevert az ágak alatt. A favágók álltak egy pillantig, aztán Adam kimondta:
- Vigyázz, dőőől! Mindenki hallotta, igaz?
A másik hét rábólintott.
Nemere István
Megjelent: Terefere 2009. augusztus