Ismeretlen Szaturnusz-holdak?
Két brit csillagász 1981 óta töri a fejét a megoldáson. Mitchell Gordon és Carl Murray akkoriban bizonyos szempontok szerint elemeztek ki a Pioneer-11 és a Voyager-2 által készített, körülbelül 20 ezer fényképet. A következő tíz-egynéhány évben aztán apránként végigmentek a képeken ismét és kiválasztottak közülük 181 darabot. Szerintük ezek végérvényesen bizonyítják, hogy a Szaturnusz eddig ismert húsz holdja mellett még további hét (!) van pályán a nagy bolygó körül.
Ezek a holdak a gyűrűkben találhatók. Gordonék rejtélyes "lyukakat" találtak a gyűrűkben, ahol alig van törmelék- és azok elektromos töltése is jóval alacsonyabb, mint máshol. Elméletük szerint itt hét hold kering, azok vonzották magukhoz az űrben keringő kisebb darabokat, így keletkeztek a "lyukak". Hosszas elemzések után bizonyítottnak látják, hogy az a hét fénypont, ami rákerült a fotókra, nem távolabbi csillag vagy máshol lévő égitest-, hanem éppen ezek a holdak.
Szerintük a holdak 10 és 20 kilométer átmérőjűek lehetnek, és az egyiknek a pályaadatairól is tudnak valamit: 185 ezer kilométerre kering a bolygó felszínétől.
Remélik, hogy az idén sikerül pontosítani a méréseket.
Nemere István
Vissza