Sugalló

Tina megtorpant a dombtetőn.
Innen látta az egész városkát. Úgy feküdt a lábánál, mintha az övé lenne. Pedig az ötezer lakosából őt csak egy érdekelte. Cooper itt van valahol.
- Biztosan itt van! - mondta ki hangosan, és valaki a mérhetetlen messzeségből helyeselt neki.
Tina egy pillantást vetett az erőműre is. A városka mellett álltak a hatalmas oszlopok. A magasfeszültségű vezetékek minden irányból itt futottak össze. A toronyhoz hasonlatos vastraverz oszlopokon apró alakok mászkáltak. Emberek. Talán Cooper is ott van köztük.
Az asszony arcára szenvedés véste a nyomait. A tizenöt év nem volt könnyű. A legrosszabb, hogy most már senki nincs, akinek elmondhatná, mi is történt úgy igazán. Ha lehunyja a szemét, maga előtt látja még a tárgyalótermet, a bíró szigorú arcát, az esküdteket. Cooper ravasz ügyvédjét. És mindennek hátterében: Tom arcát.
Tom, drága Tom! Tina még a zsigereiben érezte azt a hajnalt. Előző délután Cooper átjött Tinához. Bárdolatlan villanyszerelő volt, sokat ivott, odacsapott, ha valami nem tetszett.
Az első mondatok után megvadult.
- Egykor udvaroltam neked!
- Azt már elfelejtettem - mondta Tina -, hagyjál békén, hiszen most Tommal élek!
Cooper csak nevetett - el sem tudta képzelni: akad olyan nő, aki nemet mond? És amikor felfogta, hogy éppen Tina az, káromkodva elrohant.
- Megbánod még...! - fenyegetőzött.
Tom este jött haza a munkából, és a lány elmondta neki a történteket. Tom dühös lett, azt kiabálta, most rögtön elmegy, előkeresi azt a disznót, és kinyírja...
- Senkit nem fogsz megölni!- kiáltotta válaszul Tina, és magához ölelte. Nyár volt, az ablakok nyitva, vitájuk kihallatszott.
Hajnalban Tom elment. Az erdőn kellett átvágnia, hogy elérje a kompot. A folyó túlpartján, a fűrésztelepen dolgozott. Sokan jártak át a komppal. De Tomot aznap reggel nem látták ott.
Tinához rendőrök jöttek délelőtt: "Az élettársát holtan találták az erdőben. Kérem, jöjjön velünk!" A fájdalom és a rémület elvette az erejét. A detektívek kikérdezték a szomszédokat... Tomot valaki lelőtte, a fegyvert Tina udvarán találták meg. A szomszédok elmondták, ők ketten egész este veszekedtek, és Tina azt kiáltotta Tomnak: "Többé senkit sem fogsz megölni!" Ami elég egyértelmű volt...
És Tina hiába vádolta Coopert, semmi sem szólt a férfi ellen. Az ügyvédje simán kimosta, végül csupán tanuként idézték meg.
"Ő ölte meg Tomot!"- kiabálta Tina hisztérikusan; ez sem segített rajta. Ellenkezőleg, az esküdtek egyhangúan bűnösnek találták. Cooper akkor már a közönség soraiból vigyorgott rá. Arca halálfej-koponyává torzult Tina szemében, és úgy is maradt... Tizenöt évig. Tizenöt év rácsok mögött, tizenöt év gyilkosságért, amit nem követett el.
A Sugalló hangja a második évben jelentkezett. Hűvös cellák koroméjszakájában.
"Cooper volt a tettes. Amint kiszabadulsz, megkeressük, és végzünk vele."
Az évek lassan múltak. A múlt héten, amikor szabadult, harminckilenc éves volt. Lesz-e negyven, és hol, kivel?
De most nem ez számított. Sugalló megmondta: Coopert már ne keresse abban a folyóparti városkában, elköltözött. Talán nem is gondol már szörnyű tettére. Bosszút állt Tomon, aki lecsapta a kezéről Tinát, és így bosszút állt a lányon is. Börtönbe juttatta, ő meg vidáman él tovább...
A Sugalló bizakodott. Különleges hatalma volt, mondta Tinának: megvédi őt.
"Az erőműben dolgozik" - mondta aztán. Sugalló tegnap éjjel jelentkezett, nevéhez híven soha nem szólt hangosan. Szava halkan, kimérten szólalt meg Tina fejében. Más nem hallhatta őt. És a nő feltétlenül bízott benne. Ha Sugalló azt mondja-sugallja, hogy Cooper itt van, akkor az úgy is van.
Délelőtt odatelefonált. "Cooper úr odakünn van a magasfeszültségű vezetékeknél. Egy szakadt vezetéket szerelnek. Hagy neki üzenetet? "Nem, köszönöm." Tina kocsit bérelt, és felhajtott ide a dombra. Most itt állt, és az égre rajzolódó dróthálókra függesztette a tekintetét.
- Kikapcsoltátok? - kérdezte Cooper a kis rádión át. Az oszlopon állt, itt fent erősebben fújt a szél. Legalább nem volt olyan meleg, mint odalent.
- Kikapcsolva, öreg. Mehetsz - jött lentről a válasz. Cooper feljebb mászott. A szakadt vezetéket a talajon összeillesztették, most már csak fel kellett húzni. A lentiek erős csigákkal emelték, itt fent egyre magasabban volt. Már nem "lógott a hasa", ahogyan a szerelők szokták mondani. Már majdnem feszesre húzták, persze így is maradt holtjátéka. Csak amennyi kell a szél miatt.
- Állj, most jó! - vezényelt Cooper. Egyik karja és két lába tartotta a testét. A vezeték porcelán szigetelőkkel kapcsolódott az oszlop vassszerkezetéhez. Cooper a levezető szálakat erősítette fel. Alatta ötven méteres mélység.
"Soha jobb alkalom" - mondta Sugalló. - "Akarod, hogy meghaljon?"
"Akarom - Tina szája kiszáradt. Tom gyilkosa az a fekete pont a távoli magasban? A tizenöt év, amit elvesztett, amit soha senki nem adhat neki vissza. A fájdalom, a meghurcoltatás. Az igazságtalanság. Az egész elrontott élete - Cooper! Vesszen hát!
"Akarnod kell, nagyon erősen!" - így a Sugalló - Segítek neked!"
Tina nem tudta felfogni, mi fog történni. A dombtetőn állt, és lassan az egész teste AKARATTÁ lett. Megfeszült, koncentrált. Látótere beszűkült, már csak Coopert látta. És közben állandóan érezte, hogy Sugalló erőt ad neki...
...Cooper nyugtalan lett. Körülnézett. Mi történt? A fejében megszólalt egy hang: ITT VAN TINA. ÉRTED JÖTT.
Valaki erővel arra fordította Cooper fejét. A férfi a dombon álló kocsit nézte. Mellette eltörpült egy emberalak. Tina...?
"Akarom" - suttogta Tina. Aztán kiáltotta. Sokezer este, és sokezer reggel, cellaajtó százezer csapódása. Millió perc kétségbeesés, tavasz és nyár az ablakon át, ősz és tél a falakon túl... "AKAROM! Legyen értelme mindennek, ami elmúlt. Zökkenjen helyére a világ, bűnhődjön Tom gyilkosa! AKAROOOOOM!"
...Cooper érezte, hogy elhagyja az ereje. Mintha a vérét csapolták volna. Ujjai elmozdultak a vezetéktől, lába megcsúszott. Ismeretlen erő húzta a mélybe, teste szinte szétszakadt. Ordítás tört ki a torkán, mely éles sikoltásba ment át. Láthatatlan kéz markolta a szívét, könyörtelenül. Aztán zuhant.
Tina sápadtan állt. Látta Cooper zuhanását. Tudta: ezt nem élhette túl. Ebben a pillanatban hát a gyilkos is átkerült abba a másik világba, ahol találkozhat egykori áldozatával. Helyére billent a világ...
Az asszony lassan megfordult. Nem látta az idegen városkát, az erőművet. A nagyfeszültségű vezetéket. Csak a kék eget. Sugalló ott volt vele, mellette, és most már ott is marad mindig. Lágy volt Tina hangja, elégedett és szelíd, amikor így szólt hozzá:
- Köszönöm a segítséget, Tom, te drága Sugalló.