Repülő

"Ha félmilliót akar keresni, végezzen vele", mondta a férfi Magronnak. Nagyon jól tudta, hogy Magron az egyetlen ebben a szakmában , aki elvállalhatja a diktátor meggyilkolását. A bérgyilkosok ritkán vadásznak politikusokra, de Magron már csinált ilyesmit, és ezt tudták róla.
Magron egy hete lakott már a városban, abban a motelben, amely mellett minden reggel és este elrobogott egy fekete kocsikból álló konvoj. A diktátor nem titkolta, melyikben ül - ilyenkor még a tetőt is elhúzta és kiintegetett a népnek. A megfélemlített emberek pedig visszaintettek, pedig a legszívesebben végeztek volna vele. Csak nem volt hozzá elég bátorságuk.
Magronból nem hiányzott a bátorság, és az ész sem. Hosszan töprengett.
Már hatodik napja ült a motel teraszán minden reggel és este, hogy lássa az elsuhanó konvojt, amikor egyik nap másfelé is nézett. A motel másik oldalán kis park volt, ahol gyerekek repülőmodellekkel gyakoroltak. Magron csak két percig figyelt egy kölyköt, amint a nyakába akasztott kis készülékkel irányítja az odafönt berregve repkedő gépet, és már tudta, mit kell tennie.
Azonnal fogott egy telefonkönyvet, azután bement a városba, és közepes nagyságú, kész modellt vásárolt. A rejtekhelyből elővette a robbanóanyagot is, a legerősebbet, amiből igen kevés is elég ahhoz, hogy ne csak egy autót, hanem egy egész konvojt a levegőbe röpítsen.
Egész délután a parkban gyakorolt. Már betette a gépbe az anyagot, hogy lássa, a túlsúllyal hogyan boldogul a kis repülő...
Alig győzte utánatölteni az üzemanyagot. De minden rendben ment. Mire alkonyodott, Magron már pontosan és biztonságosan tudta irányítani a gépet.
Este lopott egy kocsit, elhelyezte a motel parkolójában. Reggel kifizette a számláját. Beült a kocsiba és várt. Látta az utat. A repülőgépmodell a majdnem üres parkoló aszfaltján pihent. Amikor a távolban felbukkant a konvoj, Magron elindította a motort. Ügyesen kormányozta a zümmögő-zakatoló kis gépet, az felszállt, egyre magasabbra tört...
Már az úttest fölött repült, láthatatlanul. Hiszen olyan kicsi volt, és persze éppen a nap felől közeledett a konvojhoz...
A diktátor a nyitott kocsiban ült és hol erre, hol arra integett, mosolyogva. Nem lesz rá ideje, hogy elkomorodjon, futott át a gondolat Magron fején, amikor becélozta a diktátor autóját. A gép meredeken zuhant lefelé... A férfi keze nem reszketett. A detonáció fülsiketítő volt, vakító fény villant fel.
De Magron akkor már nem nézett oda. Lassan és csendesen indult a kocsival. Voltaképpen egy kicsit sajnálta is a csillogó kis repülőgépmodellt - tegnap délután egészen a szívéhez nőtt.
Az úttesten, a konvoj helyén jókora kráter füstölgött az aszfaltban. A távolban még nem szóltak a szirénák, amikor Magron óvatosan rálépett a gázpedálra és a környező kis utcákon át lassan eltűnt a helyszínről.
Kisfiúkorában mindig pilóta akart lenni, jutott eszébe. No persze, nem kamikáze, tette hozzá most, immár mosolyogva, és amint kiért a városból, gázt adott.

Nemere István

Megjelent: Terefere 2006. július