Pincér, pincér!

Clovis, a város legjobb kávéházában volt pincér. Remek borravalókat kapott, nagyon jól érezte itt magát. Egészen addig a napig, míg felbukkant Desmond. Clovis azonnal megismerte, pedig azóta húsz év telt el. De a férfinak jellegzetes oroszlánfeje volt, csak az egykor szénfekete haja lett ősz. Clovis lába ólomból volt, amikor megkérdezte tőle, mit hozhat. Desmond keze kicsit reszketett, nem nézett a pincér arcába.
Míg kivitte a kávét, végigfutott az agyában az a régi történet. Ő nyolcéves volt, a húga hat. Az apjukat nem ismerték, az anyjuk súlyos beteg volt. Desmond volt a háziúr, és fizetés nélkül nem tűrte őket sokáig abban a padlásszobában sem, ahol hárman éltek. Anya munkát nem kapott, a gyógyszerek és az orvos sem volt ingyen. Lakbérre nem maradt. Desmond pedig nem hagyta őket békén, az első ki nem fizetett héten nap mint nap kopogás nélkül benyitott és öblös hangon ordította: "Fizessen, vagy takarodjon!". Anya ezekbe az izgalmakba halt bele. A szemük láttára fogyott el belőle az élet. És még ki sem hűlt, amikor megint kivágódott az ajtó, és Desmond, felmérve a helyzetet, még hangosabban ordított: "Takarodjatok innen, ördögfajzatok, és vigyétek a hullát is, de gyorsan!"
Akkor kerültek az árvaházba. Clovis azt hitte, mire felnő, elfelejti mindezt. De semmit sem feledett, és a húga sem. Ha nagy ritkán találkoztak, szóba került a háziúr. Legutóbb aztán Clovis felhívta a lányt:
- Képzeld, Desmond naponta idejár. Nyugdíjas lehet, szemlátomást van ideje.
A húga a kórházban dolgozott. Hozzáfért a számítógépes adatokhoz is. Legközelebb elmondta a bátyjának: Desmond súlyos szívbeteg, elég egy nagyobb megrázkódtatás, amibe azonnal belehalhat.
Clovis lelkében a bosszúvágy nagy hullámokat vetett. Ez az ember okozta az anyjuk halálát, és az efféle háziurak százak életét keserítik meg... Alig várta, hogy bejöjjön Desmond, és akcióba léphessen.
A kávét kivitte, letette eléje, majd elment, kiszolgálta még a négyes meg a hetes asztal vendégeit is. Közben szemmel tartotta a férfit. Várt, míg az kiissza a kávé javát. Desmond komoran bámult maga elé, majd intett:
- Pincér, fizetek
Clovis megtorpant mellette, átvette a pénzt, de mielőtt a vendég felkelt volna, közelebb hajolt hozzá:
- Húsz évvel ezelőtt a bérháza legfelső emeletén haldoklott egy asszony, két gyerekkel. Maga a halálba hajszolta őt, emlékszik?
Desmond lassan emelte a fejét.
- Én voltam a fiú - folytatta Clovis szenvtelenül. - És az imént mérget tettem a kávéjába. Már csak egyetlen perce maradt, Desmond.
Ügyes mozdulattal emelte a tálcát az üres pohárral, és elsietett az asztaltól, mint aki sebesen el fogja tüntetni a méreg nyomait. Nem nézett hátra, de a falon lógó tükörben jól látta, mi történik. Desmond szája mozgott, de hang nem jött ki a torkán. Meredten állt, az arca egyre vörösebb lett, majd végigvágódott a földön. Clovis belépett a konyhába, és csak akkor ment ki ismét, amikor a másik pincér és a pultos is kiabált. "Hívom a mentőket", így Clovis, de az egyik vendég, alighanem orvos, felállt a padlón fekvő desmond mellől és intett: "Meghalt".

Nemere István
Megjelent: Terefere 2006. szeptember