Nagy az én bűnöm
Max, a bérgyilkos arról volt híres, hogy szerette az álöltözeteket. Az áldozatai sohasem tudhatták, milyen öltözetben, hol és mikor férkőzik közel hozzájuk: igaz, az áldozatok többségének fogalma sem volt arról, hogy Max a világon van, és éppen őket szeretné meggyilkolni.
Azon a szeptemberi reggelen Max templomba ment.
No nem azért, mintha mindenáron imádkozni szeretett volna. Ezt megtehette volna otthon is, vagy a kocsijában, vagy bárhol. Max azért ment templomba, hogy öljön. És ő ebben nem talált semmi kivetnivalót.
A kijelölt célpont, akinek megöléséért fölvette már a vérdíj felét, vallásos ember lehetett. Merthogy a megrendelő szerint - aki fényképet is adott - a célpont minden reggel fél nyolckor ott van a Szent Tamás templom reggeli miséjén.
"Nos, ma lesz ott utoljára" - fogadkozott Max, és a templomtól kissé messzebb, egy park mellett kiszállt az autójából. Papi reverendát viselt - mondtam, hogy szerette az álöltözeteket. Bement a templomba, néhány hívő köszöntését csak komoly főbólintással viszonozta. Amikor végre bejött az ajtón Gordelli, az áldozata is, azonnal odament hozzá:
- Signor Gordelli...?
- Dícsértessék, atyám.
- Dícsértessék - nyugodott bele Max ájtatos hangon. - A tisztelendő úr szeretne önnel pár szót váltani.
- De miről van szó? - kérdezte amaz kissé nyugtalanul. Max lehajtott fejjel, szinte alázatos hangon válaszolt:
- Azt hiszem, valami jótékonysági akcióhoz szeretné az ön segítségét kérni. Kérem, erre jöjjön!
Nem a sekrestye felé vezette a férfit, hanem az oldalsó kijárathoz, amelynek előterében van egy másik helyiség is, no meg a feljárat a toronyba.
Amikor beléptek, nem volt ott senki.
Max udvariasan előreengedte a férfit. A szoba csaknem üres volt, néhány láda állt a közepén. Gordelli belépett, és csodálkozva fordult volna meg - amikor Max a bordáihoz nyomta hangtompítós pisztolya csövét. A két lövés csöndesen pukkant, és Gordelli a padlóra csúszott. Max - ahogyan szokta - a biztonság kedvéért még fejbelőtte. Nem sajnálta a célpontot - Gordelli a helyi alvilág véres figurája volt, nem keresztapa, de majdnem az.
"Még jó, hogy testőrök nélkül jött" - gondolta Max, és gondosan becsukta maga mögött az ajtót.
Kettőt sem lépett, mindenfelől golyóálló mellényt viselő, sisakos rendőrök bukkantak föl:
- Fegyvert eldobni, arccal a földre! - vezényelt valaki. Max nagyon megdöbbent. Ilyesmi még nem fordult elő vele. Most volt egy olyan sejtése, hogy egy darabig nem is fog.
- Maga megölte Gordellit - szögezte le a vöröshajú rendőrhadnagy, aki az akciót vezette. Maxot bilincsbe verve talpra állították. A két férfi közelről nézett egymás szemébe. A bérgyilkos kérdő pillantására a hadnagy gyorsan elmondta:
- Valaki beköpte nekünk, hogy az egyik bandavezér bérgyilkost bérelt Gordelli ellen. Ő is meghallotta, hát hozzánk szaladt segítségért. Megnyugtattuk, bemikrofonoztuk, és megígértük: állandóan a nyomában leszünk, hogy a bérgyilkos ne férhessen a közelébe.
- Nekem mégis sikerült - nyugtázta Max, bár túlzás lenne azt mondani, hogy elégedett volt. - De miért nem siettek, amikor Gordellit idecsaltam? Egy pillanat alatt lekapcsolhattak volna, mielőtt lepuffantom a fickót.
- Gordelli mégiscsak egy maffiózó volt - jegyezte meg a hadnagy lassan. Max felfogta: ezek vele ölették meg Gordellit, mégis csak ő fog bíróság elé állni miatta...
Mielőtt szólhatott volna egy szót is, elvitték. A hadnagy csak ennyit mondott az embereinek:
- Menjetek, rögtön jövök én is - azzal visszament a templomba.
Civilben volt, a golyóálló mellényt a zakója alatt viselte. Beült egy gyóntatószékbe. A rács másik oldalán halványan látta egy pap körvonalait. Közelebb hajolt:
- Atyám, gyónni szeretnék. Egy ember élete szárad a lelkemen. Nagy az én bűnöm, nagyon nagy...

Megjelent: 2007/08 Krimi & rejtvény

Nemere István