Kézifék
Ivett nem örült, ha a mama kettesben hagyta őt Rolf bácsival. A bácsié volt a ház, amiben egy szoba-konyhát béreltek a város szélén. Olcsó volt, és mióta a papa meghalt, a mama egyedül tartotta el kettejüket, nem lakhattak a belvárosban. Mama reggelente korán indult a buszmegállóba, délután későn jött haza. Ivett tizenegy éves volt, és csak délelőtt járt iskolába. Ha hazajött, mindig azt nézte előbb, hol van Rolf bácsi. Néha sikerült beiszkolnia a lakásba, fel az emeletre, úgy, hogy az öreg nem vette őt észre. De megesett, hogy éppen az udvaron volt, akkor Ivett nem jutott be baj nélkül.
Mert Rolf bácsi szerette tapogatni Ivettet, gondolva, semmiképp sem fog tiltakozni.
Úgy tett, mintha ez csak barátkozás lenne, megpaskolta a kicsi fenekét, megölelte, merthogy "olyan nagyon szereti ő ezt a kis leánykát", mindig így mondta: "leányka". Furcsán torz volt ilyenkor az arca, mosolyt mímelt, de a szemében Ivett valami egészen mást látott. Mama sajnos nem segíthetett, sokat dolgozott, Ivett hát nem is szólt neki erről.
A férfi amúgy régi kocsikat hozott valahonnan, talán egy roncstelepen vette, és itt javítgatta őket az udvaron. Furgonok, kisebb teherautók álltak néha a ház alá mélyedő garázs előtti ferde rámpán. Mint csütörtökön is, amikor Ivett hazatért. Rolf bácsi azzal fogadta:
- Ültél már ilyenben? - mutatott az ütött-kopott teherkocsira - No, most majd fogsz!
Elkapta a kislányt, és feltette a vezetőülésbe. Persze Ivett érezte, hogy már emelés közben is tapogatta őt az a vén disznó!
- Látod, ez a kormány az meg a rádió, itt kell elindítani az ablaktörlőt. Ahhoz meg ne nyúlj, az a kézifék! - mondta az öreg figyelmeztetően, és mindent meg is mutatott... Nyilván arra számít, hogy majd amikor leveszi őt, ismét megölelgetheti.
Ekkor megszólalt Rolf mobilja. A mellénye zsebében, ami meg ott lógott a rámpa alján, a zárt garázskapun. Az öreg kellettlen fintorral hagyta ott a kislányt, és ment lefelé a betonon. Ivett csak a távolodó hátát nézte. Közben mintha újra hallotta volna a hangját is: "Az a kézifék, ahhoz ne nyúlj!". Ivett tudta, mi a fék. Apa, míg élt, megmutatta neki ezt is. Most hát a kislány keze rátévedt a karra. Hüvelykujjával megnyomta a gombot, lassan engedte le, aztán meglökte a végéig, és máris ugrott az ajtó felé. Háttal ereszkedett alá, lába támaszt keresett és talált, közben érezte, hogy az autó már elindult...
Rolf kivette a zsebéből a telefont. Valamit hallott, kavicsok csikorogtak a kerekek alatt... Megperdült, akkor a teherautó már nagy lendülettel gurult lefelé. Nem volt hová elugrania, de nem is maradt rá idő.
A kislány a fülét befogva menekült. Igy is hallotta a velőtrázó ordítást, de annak hamar vége szakadt, csak a betört garázsajtó recsegett még. Ivett felrohant az emeletre, és a tankönyveibe temetkezett. Ha a mama megjön, persze biztosan jönnek a rendőrök is, majd azt mondja, aznap nem is beszélt az öreggel, távolról látta, hogy ott sertepertél egy autó körül, ahogyan szokta. Ő meg feljött tanulni, és ezt tette egészen addig, míg a mama meg nem érkezett.
Olyan jólesett most a végtelen csönd és a nyugalom.
Nemere István
Megjelent: Terefere 2010. augusztus