Ketyeg az óra
Beltron tanácstalanul nézte az órát. Szép volt, jó nagy, asztali. Az imént hozta Marion, az anyósa. Persze rögtön mondta, hogy nem neki, hanem a lányának vette ajándékba. Ám Eve csak este jön haza. Beltron, aki a péntek délutáni meccset nézte a tévében, idegesen rámosolygott a nőre. Amint Marion kiment, az órát a komódra tette, visszaült a fotelbe, és nézte a meccset. Marion visszatért a maga lakrészébe - a villát már évekkel ezelőtt felségterületekre osztották. Marion lakrésze volt a nagyobb, a reprezentatív. Eve és Beltron meg a kisebbik, kevésbé szép részben szorongtak.
Ült a tévé előtt, közben átszaladt a fején pár dolog. Fél év alatt legalább négyszer próbálta meg eltenni az anyósát láb alól, de egyszer sem jött össze. Egyszer elvágta a kocsija fékvezetékét, de Marion még az indulás előtt észrevette az olajtócsát a kocsi alatt. Másodszor egy családi kiránduláson mérget tett az ételébe, de hibásan mérte ki az adagot, és Marion csak rosszul lett, a kórházban kimosták a gyomrát. Harmadszor megpróbálta lelökni a hosszú létráról, amikor az őszi avart szedte ki a villa ereszcsatornájából. De Marion megkapaszodott, lógva maradt a tető szélén. Eve odaszaladt, és Beltron sűrűn magyarázkodhatott, hogy megbotlott és a létrának esett.
A negyedik eset két napja történt. Marion este a villa bejárata előtt az utolsó pillanatban ugrott el egy ismeretlen rendszámú, lesötétített üvegű kocsi elől... Beltron hamis néven bérelte a kocsit, a rendszám egy részét letakarta, és a kudarc után gyorsan vissza is vitte a kölcsönzőbe.
Az óra ketyegett: tik-tak. Az anyósa férje rég meghalt, az özvegy örökölte a gyárat, a családi részvényeket meg a tengerparti nyaralót. Ha Beltron célozgatott rá, hogy valamit Eve-nek is kéne kapnia, Marion gúnyos mosollyal folytotta el a vitát: "Eve addig semmit sem kap, míg te vagy a férje, te ingyenélő!" Arra célzott, hogy Beltron nem dolgozik, a felesége tartja el, akinek jól menő ingatlanügynöksége van. A férfi legfőbb szórakozása, hogy sportmérkőzéseket néz a tévében. A hűtő mindig tele van dobozos sörökkel. Beltronnak megfelelne ez az életmód akár a következő negyven évre is. Ha Marion elmenne ebből a világból, és ők, a "fiatalok" örökölnék a vagyonát...
Tik-tak. Beltron alig figyelt már a meccsre. Minek hozott Marion egy órát Eve-nek? És éppen most? Anyósa jól tudja, hogy ő ilyenkor meccset néz, és most sem lesz másképp. Tehát aligha viszi át az órát Eve szobájába, ráér majd utána. És azt is tudja, hogy a meccs meddig tart. Mi van, ha ez csapda? Ha Marion tudja, hogy hányszor tört már az életére, és most ő akar végezni vele? Tik-tak, tik-tak...
Beltronban a gyanú félelemmé érett. Ugrott, hogy felkapja az órát és kirohanjon vele az udvarra, de elkésett. Igazából csak egy nagy fényvillanást látott, és már nem is érzett semmit.
Két nappal később Marion azt mondta Eve-nek:
- Mindig sejtettem, hogy valamiben sántikál. Meg akart ölni, tudod? A nyomozók is azt állapították meg, hogy a férjed egy bombát akart készíteni, amivel majd végez velem. De tudod, milyen ügyetlen volt világéletében!
Nemere István
Megjelent: Terefere 2010. május