Kecskepásztor
A kecskék bánatosan mekegtek: meee, meee.
Quat, a pásztorfiú reggeltől estig járta velük a dombvidéket. Déltájban mindig felkereste valamelyik kis tavat, ott ittak az állatok, aztán terelte őket tovább. Jó legelőket talált nekik. Egyik sem volt az övé, mégis szerette őket.
Nem úgy, mint a gazdájuk, Prenn. Idős volt már és házsártos, elmart maga mellől mindenkit. Egyedül élt a dombvidéki nagy kőházban. Már csak Quat tartott ki mellette, de benne is forrt a düh. Prenn az állataival is úgy bánt, mint az emberekkel, féltek tőle.
Prenn nagydarab, erős férfi volt, Quat meg kicsi, vékony. Ma reggel azt mondta Quatnak, kijön lóháton, és megnézi, hogyan legeltet, de abban nem lesz köszönet. Vagyis előre tudja, hibát fog találni. És elveri Quatot, mint sokszor már. Az ötvenes, erős férfi a tizenhat éves kamaszt.
Quatban régóta dolgozott a gyűlölet. Anyja mesélte, hogy fiatal korában Prenn többször megerőszakolta őt, és Quat apját elverte, hogy belehalt. Quat egész életében maga előtt fogja látni.
Anyja nemsokára követte férjét a sírba. Quat akkor még túl fiatal volt az önállósághoz. Aztán itt ragadt Prenn házában, nem volt hová mennie. Prenn megvetett-rugdosott cselédje lett, akit ingyen dolgoztattak. Quat úgy döntött, ma lesz ennek vége. Napok óta titotkban kihozta az ásót, a Zöld-tó melleti bokrosban ásta a sírt. Jó mélyet, nehogy a ragadozók kikaparják. És ma már olyan mély lett, hogy alig bírt belőle kikászálódni. Korábban pedig, míg a kecskék ittak és feküdtek a bokrok alatt, tikkadtan a melegtől, Quat öklömnyi kövekkel dobált célba. Egy-egy dinnye nagyságú kőre célzott, és kitanult egy különleges dobómódszert is. Már karjaiban érezte a majdani mozdulatokat, amelyek véget vetnek rabságának.
Összegyűjtött vagy húsz kézreálló követ. Keze ügyében volt a vaskos botja is. Hamarosan hallotta a lópata dobogását. Prenn meghajszolta a lovát, mint mindig, szegény állat habosra izzadt alatta. Dölyfösen közeledett, és már ordított is:
- Hát, te meg azt hiszed, itt pihengethetsz egész nap? Hűsölsz az árnyékban munka helyett? No, most majd megkapod a magadét! - és lóról szállva, korbácsát magasba emelve lépkedett Quat felé. Nem látta, hogy a fiú mindkét kezében köveket tart.
Már közel volt a férfi, amikor az addig látszólag ijedten álló Quat megelevenedett. Máris repült az első kő. Nem talált, elszállt Prenn feje mellett. A férfi arca eltorzult, mondta volna az újabb káromkodást. De már jött a másik kő, a bal kéz adagolta őket egyenként a jobbnak, sebesen repültek. Prenn már nem tudta elkapni a fejét. Quat lehajolt a lábánál heverő újabb kövekért. És megint dobta a férfi fejének, mellének. Prenn térdre esett, a feje merő vér volt, valamit mondott volna, de csak repültek a kövek. Már a földön hevert hörögve, akkor Quat fogta a botját és odalépett. Újra és újra lecsapott: "Anyámért. Apámért. Értem."
Fél órával később Prenn mélyen feküdt a föld alatt. Quat a tóba dobta a véres köveket. Felült Prenn lovára. Nem! A saját lovára! És elindult hazafelé. A tanyára, ahol mostantól végre otthon fogja érezni magát.
A kecskék is mintha vidámabban mekegtek volna: meee, meee.
Nemere István
Megjelent: Terefere 2009. októberber