Enyém az életed

Ketten álltak az erkélyen. A legmagasabb emeleten, ahonnan lenézve az egész város a lábuk alatt hevert. Az anya szép nő volt, akaratos és kemény. A fia most múlt harminc, de még mindig az anyjával élt. Nem tudott tőle elszakadni és mindig azt tette, amit az anyja parancsolt. A nő úgy hitte, most sem lesz másképp.
- Odamégy, és végzel vele. Senki sem fogja látni. Téged nem ismer, nem tudja ki vagy. Közte és köztem van egy régi számla, most kiegyenlítjük. A pasas öreg és gyenge, nem kell tőle tartanod. Nem fog védekezni... Egyedül lakik egy kicsi házban a város szélén. Még ha kiabál is, ki hallaná meg?
- De mit követett el? - kérdezte Martin kiszáradt szájjal. Az anyja már sok mindent követelt tőle, de gyilkosságot még soha.
- Egyszer régen becsapott engem. Megsértette a büszkeségemet. Most már sietni kell, hisz bármikor meghalhat magától is.
- Nem lenne egyszerűbb megvárni azt?
Az asszony vékony ujjai görcsösen markolták a korlátot:
- Nem, nem! Én akarok végezni vele, ne a betegség vigyel el!
Martin tudta: ha az anyja felőrli az ellenállását, hiába ellenkezik, ma vagy holnap csak elindul arra a címre, és teljesíti az asszony akaratát. Ahogyan mindig. Bár embert ölnie még nem kellett.
Martin félt.
...És ezért másnap első útja a rendőrségre vezetett. Pascal felügyelőről olvasott a bulvárlapokban, hát őt kereste. A felügyelő harmincas, nyílt arcú ember volt. Szótlanul hallgatta végig Martint, és azonnal kész tervvel állt elő:
- Írja le a címet. Tegyen mindent úgy, ahogy az anyja kéri. De beszélje rá, hogy legyen ott ő is. A többi a mi dolgunk.
Másnap este két árny szállt ki az autóból. A környék sötét és csöndes volt, csak egy lámpa világlott - annak a háznak a bejárata fölött. Az asszony dühös volt:
- Magadtól semmire sem mégy? Majd fogom a kezedet, hogy meg ne ijedj a sötétben, te szerencsétlen!
Martin bármerre nézett, nem látott rendőröket. Pascal cserbenhagyta?
Az ajtó alig nyikordult. Az idegen házban anyja otthonosan mozgott. Martin agyában egyfajta gyanú rajzolódott ki, de még nem szólt. Aztán máris a hálószobában voltak. Egy férfi feküdt az ágyban. Öregnek látszott, védtelennek. A neszre fölébredt és rájuk mosolygott:
- Miért nem nappal jöttetek? Louise alig változtál.
Louise a fiára nézett:
- Mire vársz! Kapd föl a párnát és nyomd az arcára! Sok pénzt örökölhetünk utána!
Martin a felügyelőre gondolt és anyja kezébe nyomta a párnát:
- Csináld magad! - kiáltotta, és kiviharzott a szobából. A sötétben egyenesen a felügyelőbe rohant, aki tenyerét Martin szájára tapasztotta.
Louise nem habozott. A párnát a kapálózó öreg arcába nyomta...
A rendőrök alig bírták leszedni róla: a közelben várakozó mentősöket is be kellett hívni, oxigént adtak a férfinak. Közben Pascal halkan magyarázta Martinnak:
- Az anyja gazdag férfiakkal ismerkedett, elcsavarta a fejüket, elérte, hogy rá testálják a vagyonukat. Ezután az illetők ilyen-olyan módon elhaláloztak. Már figyeltük őt egy ideje. Jól tette, hogy a kezébe adta a párnát. Rejtett kamerával videofilm készült az esetről... Képes lesz most már az anyja nélkül élni, Martin?
Martin a legszívesebben teli torokból kiáltotta volna:
- Igen, Igen!


Nemere István

Megjelent: Terefere 2006. június