Barna sör, vacsora után
A falusi ház vaskos falai közül nem hallatszott ki a nagyhangú beszéd, a sarokban rádió is szólt, meg a fali kalitkában a papagáj motyogott magában olykor. Gerda mosolyogva nézte a két férfit az asztal mellett. Mindkettő nagydarab, bajuszos, a hajuk is most kezd őszülni. A férje, Jürgen és a szeretője, Klaus.
- Hozod már azt a sört, asszony? - kérdezte Jürgen, aztán megcsapkodta Klaus hátát. - Ehhez a kajához csak barna sör illik, tudod-e!
- Tudom hát! - Klaus ne tudta volna? Éppen ő kérte Gerdát, ma este ezt főzzön. És a barna sör meg azért jó, mert elfedi a méreg ízét.
- Nekem a kedvenc korsómba, tudod! - pillantott a férj a feleségére. A szerető magában somolygott: Jürgen megkönnyíti a dolgukat, Gerda a mérget, amit Klaus hozott neki, beteszi a medvét ábrázoló korsó aljába, jöhet rá a barna sör, aztán Jürgen szeme egy órán belül fennakad, és meghal. Klaus és Gerda majd eladják ezt a nagy gazdaságot, fogják a pénzt, és elköltöznek Portugáliába. Ahol az ember kényelmesen élhet. Ahol mindig süt a nap, nem úgy, mint itt, a ködök, esők hazájában.
- Igyunk! - emelte poharát Jürgen, és nagyot húzott a korsóból. Klaus is ivott, tekintete Gerdát kereste. A szeretője biztatóan rámosolygott. Jürgen később kiment a mosdóba. Klaus az asszony kezét szorongatta. Szép ez a nő, tizenöt évvel fiatalabb a férjénél. Most már jobbat érdemel Jürgennél. "Én vagyok az a jobb!", mondta magában Klaus. Ő már a legnagyobb titokban eladta a házát, a pénze nagyobb részét meg odaadta Gerdának, vigyázzon rá. Nem merte otthon tartani, de bankba sem teszi, mert a kisvárosban mindjárt suttognának, miért adta el a házát? Így jó ez, még nem tudja senki, a városi telekkönyvi hivatal messze van. Gerdánál a pénz, akár a bankban. Hiszen hamarosan úgyis közös kasszán lesznek. Az asszony tegnap csak arra kérte, sötétedés után, lopakodva jöjjön hozzájuk vacsorára, hogy senki se lássa meg. Így nem fog belekeveredni Jürgen halálába. Az orvosuk a lekötelezettjük, ha Gerda kicsit hozzá dörgölőzik, az idős férfi azt írja a halotti bizonyítványba, hogy a férjének infarktusa volt.
Még boncolás sem lesz. Gyakran úgy esnek össze ezek a nagydarab falusi gazdák, akik egész életükben csak robotoltak a földön. Paraszthalál.
Amikor Jürgen visszajött, semmi baja sem volt. Csak nézett maga elé, valami rettenetes fájdalom jött a gyomrából a szíve felé, aztán elszorult a torka. Majd felhorkant, és ez volt az utolsó hang, amit kiadott. Lefordult a székről, kék szeme meredten nézte, de már nem látta az étkező kőpadlóját.
Jürgen és Gerda összenéztek. Klaus halála nem volt nekik meglepetés. A férj mozdult elsőnek:
- A pénze a miénk. Hol a méreg, amit hozott? - Gerda odaadta neki a maradékot a kis üvegcsében. Jürgen gondosan eltette. - Jó lesz a következőnek. Te csak riszáld magad, legyen megint szeretőd, de már a szomszéd faluból. Az is eladja a házát, idehozza a pénzét, és el akartok majd tenni láb alól - összenevettek cinkosan, de aztán Jürgen szigorúan nézett a feleségére.
- Csak egyszer nehogy mégis a nagy medvés korsóba tedd a mérget... Megyek megásom a sírját az istálló mögött. Van még hely az eddigiek mellett.
Nemere István
Megjelent: Terefere 2008. december