Ártatlan szemek
Marthe öreg, ráncos, csúnya, és tele van gyűlölettel a világ iránt. A rosszindulat csak úgy fröcsög belőle. Emily huszonéves, erős, vidám, nem akar rosszat senkinek. Emily megszerette Bartot, Marthe fiát, az is őt. Aztán feleségül ment hozzá, és elköltöztek két utcával odább. Marthe ezt sohasem bocsátja meg a menyének. "Elvette a fiamat, ezért lakolni fog". Marthe fél éve ezzel a mondattal kel és fekszik. Emily mit sem sejtve él Barttal, és nagyon boldog.
Bart benéz gyakran, de a fiatalok együtt csak szombat délután állítanak be Marthe-hoz. Az asszony olyankor is csak Barthoz szól. Szemében ott ül a világ minden fájdalma, és gyilkos terveket fontolgat.
Mint most is. Már tudja, hogyan kéne eltenni láb alól Emilyt. Szombaton, ha eljönnek, megkéri Bartot, szaladjon át Howardékhoz, vigyen át nekik egy könyvet. Oda-vissza lesz vagy hat perc. Ennyi idő éppen elég...
És itt van a szombat délután, Bart elindul a könyvvel, Marthe a konyhából tipeg vissza, a fal mellett jön, kezében a kávéscsészékkel. Amikor azt hiszi, Emily nem látja, egy tablettát dob a fiatalasszony csészéjébe. Ez méreg, de ha fel is boncolják, semmit sem állapíthatnak meg. Sokba került Marthe-nak ez a tabletta.
Mielőtt Emily a szájához emeli a csészét, Marthe-ra néz. Egymással szemben ülnek a kis asztalnál. Emily nem iszik, visszateszi a csészét.
- Megölnéd az unokádat? - kérdezi és egyik kezét jellegzetes mozdulattal a hasára helyezi. - A tükörből láttam, mit tettél a kávémba.
Marthe-on különös erő vesz erőt. Unoka? Erre nem számított. Az első másodpercekben csak a félelem önti el. Emily megtudta mit akar tenni vele? Mintha a fiatal nő tekintete is hűvösebb lenne. A máskor oly ártatlan kék szemekben valami megkeményedik.
Marthe ugyanakkor dühös is - hiszen Bart most már ehhez a nőhöz fog tartozni örökre! - de valami megmozdul a lelke mélyén. Könnyek öntik el a szemét. Egy ideig nem lát semmit. Elfordulva keres egy zsebkendőt.
Megjön Bart, leül a helyére. A két nő hallgat, amin Bart nem csodálkozik.
- Hát szóval... van egy jó híretek? - így Marthe, csöndesen. Bart nem tudja, miről van szó.
Hát akkor mégiscsak beszéltek valamiről, amíg nem voltam itt - gondolja a férfi. Emeli a csészét, iszik. Így tesz Marthe is. Tisztult tekintettel látja, hogy Emily is derűsen issza a kávéját. Nem érti a dolgot. Akkor érzi meg, hogy ennek a kávénak valami furcsa íze van...
Az utolsó világos pillanat, amikor Marthe megérti: miközben ő a meghatottságtól könnyezett, míg a szemét törölgette, Emily egyszerűen kicserélte a két kávéscsészét. És az unoka? A két nő tekintete még egyszer - utoljára - találkozik. Két kemény nő néz farkasszemet, de a harc már eldőlt.
Ahogyan eldől Marthe is, már szólni sem tud, megáll a szíve. Bart utánakap, késve, hát felpattan, megkerüli az asztalt. De nem előzheti meg Emilyt, aki máris ott térdel a halott mellett. Mikor látja, hogy Marthe szeme már üveges, feláll mellőle. Átengedi a teret Bartnak, aki kétségbeesetten szólongatja az anyját, aztán a mentőkért telefonál.
Emily nagy, kék, ártatlan szeme barátságosan nyílik a világra.
Nemere István
Megjelent: Terefere 2007. november