Aktuális
AZ UTOLSÓ UTÁNI NAPON
Ezzel a címmel jelent meg az interneten egy sci-fi antológia. Világunk pusztulásának különböző változatait taglalják a novellák szerzői. A szerkesztő, Michael Mansfield (Mészáros Mihály) az ismert és kevésbé ismert szerzők apokaliptikus tárgyú írásait gyűjtötte egybe. Felkérésre Nemere István is írt egy "világpusztulással" foglalkozó novellát, amelyben a témát a többiektől eltérő módon közelíti meg. A földi élet, a még élő emberiség kis csoportját egy más naprendszerben, igen távol élő civilizáció menthetné meg. A kozmoszba küldött segélykiáltás abban a másik világban azonban egy szellemi fogyatékos idegen gyerekhez jut el… A SF-irodalomban szokatlan novellát, és az összes többit az olvasók megtalálják a www.adamobooks.hu oldalon.
"Leleplezés!
Nemere István utólag leleplezi magát. Miután megegyezett a Media Lumina Kiadóval, a 2006-ban és 2007-ben náluk megjelent négy könyvéről most (igaz, kicsit későn…) lehull a lepel. Kérjük, nézzék meg a könyvek listáján a 444-es, 462-es, 467-es és a 475-ös sorszámú művet. A Kiadó tudomása szerint e művek közül három még kapható az Alexandra könyvesboltokban (ha nincs elől, ami ennyi év után valószínű, kérni kell, hogy nézzék meg a számítógépben, és akkor általában kiderül, hogy van a raktárban. Ez más Nemere-könyvekkel is előfordul azokban a boltokban.). Remélhetőleg nemsokára a most futó másik két sorozat címeit is leleplezhetjük, és egyúttal megmagyarázzuk, miért volt erre szükség."

Megjelent:
Szegő András: Bombasiker c. könyve
Leírás: Mi a siker titka? – tették fel ezerszer a kérdést sikeres embereknek. Szegő András riportalanyai – Fejős Éva, Lajos Mari, Lőrincz L. László, Lux Elvira, Müller Péter, Nemere István, Rácz Zsuzsa, Stahl Judit, Vass Virág, Vavyan Fable – szerint nincs titok: de kell hozzá munka, olykor kemény, olykor játszi könnyű munka, kell hozzá egy csipet szerencse, kitartás, emberi fogékonyság… Tíz különböző műfaj, tíz különböző életút, tíz különböző személyiség, de egy közös van bennük: könyveik ott vannak a sikerlisták élén…
Megjelent a harmadik Nemere hangoskönyv, A kozmosz lovagjai címmel.

Megtalálható a Nemere István rajongói klub a Facebook-on. Csatlakozzon Ön is hozzánk!
2010-ben Nemere István könyvei 411.000 példányban jelentek meg.
Megjelent a Sci-fi klasszikusok képregény sorozatban Nemere István Időtörés című műve.
Megjelent a Galaktika Magazin 2010. júniusi számában Nemere István legújabb sci-fi novellája az Öreg bolygó címmel.

Megjelent a Báthory Erzsébet magánélete című könyv, immár Nemere István neve alatt (az első kiadás Oscar Welden álnév alatt lett kiadva), a Könyvmolyképző Kiadónál.

Megjelent a második Nemere hangoskönyv!

Megjelent az első Nemere hangoskönyv!

A három ifjú űrkalandor, Lars, Don és Ariel történetei hangoskönyv formájában is megjelennek!
A Műkincsrablók a kisbolygón már kapható!
Kiadja: Varázsbetű Fejlesztő Műhely
Megjelent a Galaktika Fantasztikus Könyvek legújabb, kétszázadik kötete. A címe ezért KÉTSZÁZADIK.
A könyvet október 27-én, a fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban mutatták be a közönségnek, a szerzők jelenlétében. Huszonnégy fantasztikus novella között olvashatják Nemere István "A háború 11-kor kezdődik' című sci-fi novelláját, amely még sehol sem jelent meg.
2009-ben Nemere István két könyve jelent meg eszperantó nyelven. Mindkettőt orosz földön adták ki különböző kiadók. A magyarul a kilencvenes évek közepén, álnéven kiadott, a ma női alakban visszatérő Jézusról szóló „Yesa” ezúttal Moszkvában, két kiadó közös gondozásában látott napvilágot „Jesa” címen (lásd ESPERANTO rovatunkat).
A másik könyv a balti orosz enklávé, Kalinyingrád városában jelent meg. Ez egy valamivel rövidebb változata a „Kígyók a kútban” című, a mai iszlám terrorizmussal foglalkozó regénynek. A nemzetközi nyelven valószínűleg ez az első irodalmi mű korunk jellegzetes, nagy problémájáról.
A Líra könyvterjesztő vállalat 2009 júliusi sikerlistáján végre felbukkant egy Nemere-könyv, ami eddig sohasem fordult elő – igaz, nem mint N.I., hanem mint „Melissa Moretti” műve, az „Asszony a toronyban”. A szépirodalmi listán a mű a nyolcadik helyen szerepelt.
A titokzatos padlás

A titokzatos padlás c. könyvet újra kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, keménytáblás, védőborítós kiadásban.
Nemere már e-book formátumban is.
2009. június 15-ével már ebook formájában is megvásárolhatók egyes Nemere könyvek:
Vismar
2008 végén Moszkvában is megjelent a "Vismar és Társa", Nemere István 500-ik könyve. Ám nem oroszul, hanem eszperantó nyelven látott napvilágot, és mint a külföldi kiadások esetében a szerző szeretné, az egyszerűbb "Vismar" címmel. A szép kiállítású művet azonnal terjeszteni kezdték a világ számos országában, elsősorban Nyugat-Európában. Nemzetközi média-visszhang még nincs - de ha lesz, arról is beszámolunk a magyar olvasóknak.
Megjelent: Sikerkönyvírók titkai

"Hogyan tegyünk szert közönségsikerre, miközben a mennyiség nem a minőség rovására megy, és a bestseller nem válik a kommersz szinonimájává? Mi a titkuk a legnagyobb könyvsikereknek? Mitől válhat saját mondanivalónk mindenki számára érdekessé? Igényteremtés vagy az igények kiszolgálása a cél? - többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Magyar Író Akadémia égisze alatt 2007 szeptemberében indult bestselleríró mesterkurzus."
A bestselleríró mesterkurzus oktatói voltak: Farkasházy Tivadar, Havas Henrik, Lőrincz L. László, Nagy Bandó András, Nemere István, Pálffy István, Popper Péter, Rácz Zsuzsa, Tisza Kata, Tolvaly Ferenc.
Megjelent: Látogatóban Nemere István alkotói birodalmában - DVD

Nemere István neve fogalom a magyar irodalom palettáján. Könyvein nemzedékek nőttek fel - korra, érdeklődési körre való tekintet nélkül megtalálja mindenki az őt érdeklő témát művei között - legyen szó ufókról, misztikumról, bűnügyi történetről vagy éppen történelmi kalandozásról. A népszerű magyar író 2008-ban megjelent, ötszázadik könyvének alkalmából, készült el ez a portréfilm, amelyben az íróval készült riportot hallgatva az ősz színeiben pompázó természetben sétálhatunk. Mindazoknak, akik kedvelik a Nemere-könyveket, illetve akik szeretnék őt jobban megismerni, ajánljuk ezt a 45 perces utazást abba a csodálatos mesevilágba, ahol a riport készült: Nemere István erdőszéli tanyájára.
Ismét itt vannak a kozmosz lovagjai!
A Tuan Kiadó "Klasszikus ifjúsági sci-fi sorozat"-ként elkezdte kiadogatni Nemere István 1980-90-es években megjelent, nagyon népszerű regényeit a három "űrlovag" tinédzser kalandjairól. Keménykötésben, igen szép külsővel, kettesével jönnek ki a sorozat könyvei. 2008 novemberében egyszerre jelent meg az első két kötet: Műkincsrablók a kisbolygón + A kupolaváros titka, majd máris követte a második dupla kötet, benne A kozmosz lovagjai+ Az idő vándorai. A harmadik, befejező kötet a jövő év elején várható. Mivel eredetileg csak öt részből állott a sorozat (az utolsó már évekkel a rendszerváltás után egy másik kiadónál látott napvilágot), a kiadó kérésére Nemere István írt egy hatodikat is A legnagyobb kaland címmel, amely így majd a sorrendben ötödik Állatkert a kozmoszban c. regénnyel együtt fog megjelenni a harmadik dupla kötetben.
KÖSZÖNÖM
minden hűséges olvasómnak eddigi kitartását. Az 500. könyvem megjelenése alkalmával el kell ismernem: ha nem kaptam volna Önöktől ennyi biztatást, ha több mint harminc éven át nem sugározták volna felém, hogy mennyire várják a következő műveket, bizonyára kevesebb könyv születik meg. Megtiszteltetés számomra, hogy Önöknek írhattam a múltban és ez így lesz a jövőben is.
Nemere István
Megjelent az 500. Nemere könyv Vismar és Társa címen!
A Lira Könyvklub elkészítette visszamenőleg a 2007-es összevont éves sikerlistáját (megtekinthető "Lira Könyvklub" 2008. 1-s száma 47-ik oldalán). A sikerlista az egész évben általuk eladott könyvek alapján készült, 15 szerző könyveit tartalmazza.
Nemere István a 4-ik helyen áll "A fáraó gyűrűje" és "Az egyiptomi mágus" c. regényeivel.
December 2-án jelenik meg egy képregény Acélcápa - Hegyormok közt nincs határkő címmel, Sarlós Endre illusztrálásával. Nemere István két regényéből készült, melynek címe: Acélcápa és a Halj meg énekelve. Ezek a képregények a Füles újságokban voltak közölve 12-12 folytatásban a 80-as években. Mindössze 400 példányban jelenik meg!
A Fantasztikus nagynéni c. könyvet újra kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, keménytáblás, védőborítós kiadásban.
Megjelent DVD-n a Fantasztikus nagynéni!
"Rálőttek Nemere Istvánra" - írta az egyik bulvár napilap 2007. augusztus 10-én és közölt is egy - igaz, csak kisebb postabélyeg-méretű - fotót a "kiterített" íróról, akinek szívtájékán nagy, véres seb látható.
Mi is történt valójában? A további pletykákat és SMS-ekben terjedő mendemondákat elkerülendő, most és itt megírjuk a teljes valóságot. A NAVA filmgyártó vállalat, amely Nemere István "Vérvonal" című thrillerét készül megfilmesíteni, augusztus 9-én egy budapesti kaszinóban tartott nagyszabású sajtótájékoztatóján ismertette ezt a szándékát a magyar médiával. Az újságírók megtudhatták azt is, hogy kik játsszák a hamarosan leforgatandó film főszerepeit (számos csinos fiatal hölgy került a fotósok lencséje elé, lévén, hogy a film műfaja "erotikus thriller").
A szereplők, az író, a támogatók, a producerek és a könyv kiadójának bemutatása során került sor egy kis "incidensre". Az egyik támogató a sajtótájékoztató közben - amikor az újságíróknak kellett volna kérdezniök - felállt, a fogason lógó zakójához ment. Vári Éva ( a találkozó háziasszonyának) kérdésére: hová megy, azt felelte, "elszámolnivalója van Nemere Istvánnal". Majd a körülbelül 70 főnyi közönség, a fotósok és a filmkamerák szeme láttára elővett egy pisztolyt, azt Nemere Istvánra fogta és négy méter távolságból habozás nélkül rálőtt az akkor már csodálkozva felálló íróra. N.I. mellén, a fehér ingen nagy bemeneti seb nyílott, bőven fröccsent a vér is. Az író székébe hanyatlott és a megdöbbent közönség látta, amint a maffia-filmekben látható módon lassan és véresen csúszik le székéről…
A vérfagyasztó kis jelenet a film producerei szerint csupán arra szolgált, hogy "az újságíróknak ízelítőt adjanak a film hangulatából". Az amúgy tényleg nagyon hihetően eljátszott jelenetnek három szereplője volt: a "halálos lövést kapott" írón kívül Kerekes László, a Pallas Könyvkiadó vezetője és a háttérben lapuló pirotechnikus, aki a megfelelő pillanatban távolabbról leadott rádiójellel robbantotta az előzőleg az író inge alá rejtett patront.
Ennyi és csak ennyi tehát a valóság. No és még egy apróság: a "drámai esemény" után mutatták be az új Nemere-könyvet! Tízezer példányban megjelent a "Vérvonal" c. könyv, borítóján már a film leendő főszereplőjének fotójával. A forgatókönyvet is Nemere István írta, ám a könyv és a film cselekménye meglehetősen eltér egymástól. Aki tehát most megszerzi és elolvassa a könyvet, később nyugodtan megnézheti a filmet is, bőven talál majd eltéréseket a két mű között.
Mellesleg a producerek szerint Magyarországon még sohasem készült erotikus thriller - ez lesz az első!