Az emberi agy növekedéséről
Minden emberi szerv közül az agy ébreszti a legnagyobb vitákat, a csodálatot, sokszor egyenesen az imádatot. Annál is inkább, mert más élőlényekre - és ami ezzel jár, a testük bizonyos szerveire - sokkal-sokkal több időt adott már a természet, mint az emberi agyra, azok mégsem fejlődtek ki olyan alaposan és jövőbemutatóan.
Az élet sok milliárd éve létezik a földön, ehhez képest az ember nevű kétlábú lény alig valamicskét élt csak. Emlékeztetőül: az igazi emberszerű élőlény alig 200 ezer éve jelent meg...
Az antropológusoknak nincs kétségük afelől, hogy az ember fejlődésének legjelentősebb eseménye az agy nagyságának növekedése volt. Kelet-Afrikában élő ősünk, az Australopethecus még 1 millió évvel ezelőtt is - már mint kétlábú lény - még csak 380-530 köbcentiméteres aggyal rendelkezett. De lényegében már pár millió évvel ezelőtt megindult az agytérfogat növekedése, jelenleg a modern ember esetében ez eléri az 1350 köbcentimétert. Persze 1000 és 2000 között akadnak kivételek mindkét irányban.
Nagyon rejtélyes, hogy egyidőben az agytérfogat növekedése megindult, aztán megállt. Mintha befejeződött volna egy folyamat. A tudomány mindmáig azt az elméletet fogadja el helyesnek, miszerint az agy növekedését az eszközök használata, majd a közös vadászatok társadalmi vonzatai, például a beszéd megjelenése váltotta ki. No és persze mindaz, ami ezzel jár: tervezni kellett, felismerni a tereket, egyszóval gondolkozni, miközben mind hatékonyabban kellett szót érteni másokkal. Ez ugyan nagyon logikusnak hangzik, mégsem magyarázza meg az összes tényt. Fájdalmas hiányok keletkeztek az elmélet miatt, amire a tudomány emberei igyekeztek nem figyelni. Például tudjuk, hogy az Autralopithecus a maga aránylag kicsi agyával is képes volt szerszámokat használni - ám amikor az agy elkezdett növekedni, a szerszámok használata ugyanolyan maradt. Sem a kőeszközök alakja, sem felhasználásuk módozatai nem lettek bonyolultabbak. A fent említett adaptációs teória tehát erősen sántít.
A legfájóbb kérdésre azonban máig nincs válasz. Olyan ez, mintha valaki (?) előre tudta volna, hogy milyen nagy fejlődés előtt állunk, és ezért már az ősembernek is rendkívül bonyolult, nagy kapacitású agyat adott... De ki volt ez, és mi volt a célja?
Tény, hogy ma is csak kis részét használjuk fel az agy nyújtotta lehetőségeknek. Ilyen jelenség nincs több a földi természetben. Minden élőlény minden szerve, de akár teljes idegrendszere és agya (például az emlősöknél) is csak annyira "jó", amennyire annak az állatnak az életviteléhez szüksége van. Egyedül az emberi agy lóg ki a sorból, nyugtalanítóan.
De térjünk vissza az eredeti problémára. Konrad Fialkowski lengyel származású, Bécsben élő matematikus és számítógéptudós úgy érzi, bár nem biológus, erre a kérdésre választ tud adni. Mármint arra, miért lett az ember agya nagyobb, bonyolultabb az őskorban?
Fialkowski szerint az emberi agy egyáltalán nem az egyre intelligensebb egyedek szelekciója révén lett olyanná, amilyen, hanem egy sokkal prózaibb okból. Úgy véli, a hominidákat, emberszerű lényeket a meleg vezette el az értelmes léthez. Az Australopithecusok ugyanis nagy hőségben éltek Afrikában (innen a nevük is, ami magyarul "délvidéki majmokat" jelent) és élelmüket nappali vadászként szerezték meg. Elképzelhető, hogy mennyit kellett loholniuk a vadak után a nagy afrikai hőségben. Annál is inkább, mivel nem volt ehhez alkalmas fegyverük és egyetlen módon tudták csak elejteni a zsákmányt: ha azt halálra üldözték, futtatták. Ma is megfigyelhető, hogy ha egy kutyát együtt indítanak egy maratoni futóval, az állat el is pusztulhat, mielőtt célba érne, mert szinte "felforr az agya". A hőség miatt...
Nos, Fialkowskinál is hőség a ludas. Afrikai hőmérsékleti viszonyok között az órákig, sőt napokig futó ember felhevült, és különösen az agy számára volt ártalmas a nagy meleg. Mai kísérletekből tudjuk, hogy a szokásos hőmérséklet 5 fokkal történő emelése, vagyis 41,5 fok fölé történő emelkedése már megzavarja a sejtek működését. Ez ájuláshoz, eszméletvesztéshez és halálhoz is vezethet. Az agy termikus ártalmait valahogyan ki kellett védenie a természetnek, mondja Fialkowski professzor - és a magyarázatot a számítógépekben, matematikai formulákban találta meg!
A magyar Neumann János kutatásaira hivatkozva jutott el a megoldáshoz. Neumenn mondta ugyanis: mit tegyünk, ha egy számítógéprendszer rosszul működik, mit tegyünk, ha egyes részei sorsszerűen elvesztik információtovábbító képességüket, Neumann így felet önnön kérdésére: növelni kell a kapcsolódások számát a részek között. Tehát, hogy megvédjék a túlhevüléssel járó károsodásoktól az idegsejteket - neuronokat -, növelni kellett a sejtek számát, és főleg növelni a közöttük lévő kapcsolatok, kapcsolódások számát! Így Fialkowski egy rendkívül érdekes teóriát épített ki. Szerinte ugyanis a fentiek szerint nem az agy adaptálódott az emberi tevékenységhez, annak mind bonyolultabb funkcióihoz, hanem éppen ellenkezőleg: az agy más okból történő bonyolulttá válása hozta meg a lehetőséget, hogy az másra is képes legyen: szerszámok használatára, beszédre, absztrakt gondolkodásra stb.
A professzor (akinek magyarul a nyolcvanas években egy fantasztikus regényét is olvashattuk) ezt az elméletet preadaptációs teóriának nevezte el. Egyszerűen szerencsénk volt, állítja még. Hiszen a természet az agy "hűtését" megoldhatta volna másképpen is. Például úgy, ahogyan a gazellák esetében. Ezek is forró éghajlat alatt élnek, és sokszor kénytelenek rohanni a rájuk vadászó ragadozók elől. Nehogy az agyuk túlhevüljön, az agyi erek egy részét az orrukba vezette a trmészet, ahol is rohanás közben az ellenszél hűti a bőrt, és az alatta futó erekben a vért is. Ez a különleges, kicsit az autók léghűtésére emlékeztető rendszer évmilliók óta bevált a gazelláknál. Az embernél egy olyan módszert alkalmazott a természet, amely mintegy "mellékhatásként" lehetővé tette számukra az értelmes létezés kifejlődését...
Fialkowski igen szellemesen magyarázza a másik rejtélyt is. Nevezetsen azt, miért állt le az agy növekedése egy bizonyos korszakban? Azóta miért nem szaporodnak az agysejtek, miért nem nő az emberi egy térfogata? Nos, ez is összefügg az első okkal Ugyanis az agy addig nőtt, míg nőtt - ám egyszer csak túlsújyba került az elvont gondolkodás, és ez a másik, eredetileg "be nem tervezett funkciója" fontosabb lett az elsőnél. Éppen mert bonyolultabb, jobban használható agya lett, és az ember gondolkodni kezdett - rájött, hogy nem kell rohanni a vadak után, feltalálta a vaászati-gyilkoló eszközöket, megtanult szót érteni fajtatársaival, a vadászatok közös cselekedetté lettek és mind kevesebbet kellett mozogni a forró síkságokon - tehát mnegállt az elváltozás!
És van itt még egy másik gondolat. Idézet a professzor egyik cikkéből, amely 1992-ben jelent meg: "Ha az őseink nem kezdték volna az agyukat már olyan korán a mai emberekhez méltó módon használni, az agyuk tovább bonyolódott, fejlődött volna és így a mai ember szellemi lehetőségei még nagyobbak lennének...!"
De azt hiszem, jelenleg éppen elég az, amire így képesek vagyunk. Például arra, hogy megfejtsük a saját agyunkkal kapcsolatos réges-régi rejtélyeket. Bár el kell ismerni: nehéz megbékélni a ténnyel, hogy nem vagyunk az evolúció csodálatos terméke (bár ami az agyunk képességeit illeti...), hanem egy egyszerű védekeuő mechanizmus sajátságos "mellékterméke"...

Nemere István

Vissza