A testével gyilkol

Annemarie tudta magáról, hogy nagyon csinos. Huszonhárom éves volt, modell egy fotóügynükségnél. Bárhol jelent meg, minden férfitekintet ráfordult. Néha ez fárasztotta, máskor büszkeséggel töltötte el.
Azon a keddi délelőttön azonban egészen másképp értelmezte saját szépségét. Kicsit szorongva indult el. A lakása mellett, a patak túloldalán volt egy kisebb lakótelep. Délelőttönként sok kismama sétáltatta gyermekét. Annemarie pedig szerette nézni a kicsiket, ahogy totyognak, játszanak. Néhányszor le is ült a játszótér melletti padra, szóba elegyedett az anyákkal. És már az első alkalommal felfogta, hogy valami rettenet uralja ezeket a nőket. Többször elment oda, diszkréten kérdezősködött. Végre ketten is bevallották neki a nagy titkot. A telep tulajdonosa, vagy százhúsz lakás bérbeadója Gorlen, egy förtelmes vénember. Aki súlyos szívbeteg, mégis kéjencként viselkedik. Ha valamelyik család megszorul anyagilag, nem tudja kifizetni a lakbért, vagy késik vele akár csak egyetlen napot is, telefonon magához rendeli az anyát - mindig a nőt, sohasem a férfit - és nyálas ajánlatot tesz. Néhányan bedőltek neki, azt suttogják, ezek a nők egyáltalán nem fizetnek lakbért...
A többieknek csak akkor jár haladék, ha megengedik, hogy Gorlen tapogassa őket.
Annemarie nagyon sajnálta a nőket. Kis töprengés után azonban felderült a kedve. Hát nem gyönyörű, ha valakit a saját fegyverével győznek le?
És Annemarie azon a kedd délelőttön elindult. A háziúr az egyik tömb földszintjén élt, az egész szintet elfoglalta a lakása. De bármilyen gazdag volt is, egyedül maradt. Még cselédek sem bírták ki ördögi természetét. Amikor a lány becsöngetett a GORLEN feliratú ajtón, a kicsi, kopasz férfi szemében gonosz fények vibráltak.
- Mi még nem találkoztunk - búgta Annemarie, és máris bent volt a lakásban. - Egy barátnőm kért meg, hogy intézzem el neki a lakbérhalasztást.
Gorlen nagyokat nyelt és csak bólogatott. Másra nem is maradt ideje, mert Annemarie vetkőzni kezdett. Lassan, hozzáértéssel. Nem szégyellte magát, hiszen modell volt, nap mint nap vetkőznie kellett.
Előbb a blúza esett le, aztán a farmernadrágja. A melltartót kicsit későbbre hagyta... Gorlen csak állt a nappali ajtaja előtt és nézte az előszobában vetkőző nőt. Annemarie mindent ledobott magáról. Még kacéran elfordult, amikor az utolsó ruhadarab is a padlóra repült, aztán hirtelen megfordult...
Amire számított, az történt. Hiszen Gorlen szívbajos volt, mindenki tudta. A férfi még állt, döbbenten nézte a nőt. De veszedelmesen ingott már. Majd ösztönösen kapaszkodót keresett, egyik kezével a szíve környékét tapogatta, a szeme fönnakadt... aztán a padlóra zuhant és nem mozdult többé. Annemarie nem nézett a férfira, már nem. Gyorsan felöltözött, semmit sem hagyott a padlón. A retiküljéből előkerült egy kesztyű is. Azt felöltve nyitotta ki az ajtót. Ujjlenyomat sem maradhat utána. A folyosón senki sem volt, amikor lassan behúzta maga mögött az ajtót. A zár a helyére kattant, Annemarie pedig máris elhagyta a házat.
A patakparton két kismama jött szembe, az egyik kocsiban tolta kicsinyét, a másik mellett a földön tipegett egy kislány.

Nemere István

Forrás: Terefere 2006.március

Vissza