2009



Cím: Titkok és kérdések
Kiadva:2009
Kiadó: Világóceán Kiadó
Álnév: -
Tartalom:Aki gondolkodik, az már feltette magának a kérdéseket - és nem kapott rájuk választ. Hogyan keletkezett a világmindenség, és hogyan az emberiség? Lesz-e vége ennek az univerzumnak, vagy sohasem történhet teljes pusztulás? Van-e lélekvándorlás és ha igen, akkor az milyen rendszer szerint működik? Idegenek-e az idegenek, vagyis valóban jártak, járnak-e idegen lények a Földön, és hány emberiség volt eddig? Megannyi miért?, amelyekre a szerző próbál válaszolni.




Cím: Titkok könyve 2010
Kiadva:2009
Kiadó: Régimódi Könyvesbolt Kft
Álnév: -
Tartalom:A szerző ebben a Titkok Könyvében nagyon érdekes témákat vet fel. Ki emlékszik még az T969-es első Hold-utazásra? Az amerikai űrhajósok egészen másképpen viselkedtek a Holdon, mint ahogyan azt máig mesélik nekünk. Vajon leszállás után miért maradtak öt órán át az űrhajójukban, miért nem merészkedtek ki belőle? És a fényképek között, amiket ők és a következő űrhajósok készítettek, miért van oly sok hamis, amelyekről bebizonyosodott már, hogy nem is a Holdon készültek? A szerző megírja, hogy 2007-ben a második Holdra lépő ember az emlékirataiban bevallotta: a Holdon UFO-k várták őket, találkoztak velük... A Bibliát már többé nem ugyanúgy veszi a kezébe az, aki olvasta ezt a fejezetet. Olyan dolgokat tud meg a ?szent könyvről", amitől égnek áll a haja. Ahogyan a hamis környezetvédőkről is, akik sokszor valakik érdekeit vébik inkább, semmint a környezetünket. És nemcsak az derül ki a Csernobilről szóló fejezetből, mi történt az atomreaktor felrobbanásakor - hanem hogy mi van ott ma? Hazug bulvárújságírók regéltek nekünk Halálzónáról, teljesen üres körzetekről, genetikailag sérült emberekről és állatokról, arról, hogy ott sok száz év múlva sem lesz élet. Az igazság viszont az, hogy ott most is laknak emberek, meg tíz éve is éltek ott, szó nincs nukleáris szennyezésről. A Titkok Könyvei hagyományához híven ebben a kötetben a történelmi téma: mi történt azzal a kereszttel, amelyen Jézus meghalt?




Cím: Szabadkőművesek
Alcím:A világ urai vagy jótevői?
Kiadva:2009
Kiadó: Anno Kiadó
Álnév: -
Tartalom:Szabadkőművesek... Nincs a világon még egy olyan társaság, melynek vélt vagy valós titkairól ennyit beszélnének. Amelyet évszázadok óta azzal vádolnak, hogy tagjai összeesküvést szőnek az emberiség ellen, hogy világuralomra törnek. De hát honnan is erednek ők voltaképpen? Kik alapították, mikor, hogyan és miért? Mi zajlik a szabadkőműves páholyokban, hogyan lehet oda bejutni, és mi a helyzet a régi és mostani magyar szabadkőművesekkel...? Az alapos és jól dokumentált kötetből minderre fény derül.




Cím: Trópusi vihar
Kiadva:2009
Kiadó: Anno Kiadó
Álnév: Melissa Moretti
Tartalom:Hella a messzi északról jött az afrikai partok mellett elterülő spanyol szigetre. Egy nagy trópusi vihar érteti meg vele: semmi köze a partneréhez, akivel jött. Betéved egy kórházba, és bár később megtudja, hogy ott leprásokat ápolnak, valami visszahúzza a csöndes falak közé. Nem riasztja el a szenvedés látványa sem. Számos kaland árán tanulja meg: az igazi szerelmet és a boldogságot nem adják ingyen.




Cím: Szerelem az olajfák alatt
Kiadva:2009
Kiadó: Anno Kiadó
Álnév: Melissa Moretti
Tartalom:A regény többről szól, mint a címe. Catarina Da Serra, a nagyvárosban élő munkanélküli könyvelőnő élete gyökeres fordulatot vesz, amikor sosemlátott apja birtokát örökli. Onnantól kezdve minden megváltozik: máshol fog élni, mások között, új mesterséget kell kitanulnia, az új környezetben új emberek bukkannak fel. Megismeri az igazi szex rejtelmeit, de a valódi szerelem sem várat magára sokáig.




Cím: Taníts szeretni
Kiadva:2009
Kiadó: Anno Kiadó
Álnév: Melissa Moretti
Tartalom:Karina Brenn harminchárom éves, kislánya hat éve kómában fekszik egy kórházban, és ő új megbízást kap: egy vidéki városban befektetőket kell toboroznia egy repülőtér építéséhez. Nagy kedvvel kezdi a munkát, és amikor tragikus döntésre kényszerül, akkor is inkább a szeretet szavára hallgat. Közben megismerkedik egy férfival és a kisváros többi lakójával, barátokat és ellenségeket szerez. De még hátra vannak a nagy megmérettetések: legyőzni a repülőtér ellenzőit, és megnyerni magának a szeretett férfi kislányát.




Cím: Veszélyben a kassza
Kiadva:2009
Kiadó: Pro-Book Kiadó
Álnév: Oscar Welden
Tartalom:A könyv az ókortól napjainkig eleveníti fel a pénzügyi válságok, nagy tőzsdei és egyéb manipulációk, spekulációk és összeomlások történetét. Hogyan születtek a bankok, majd fonódtak össze a világi és egyházi hatalommal – mint például a templomos lovagrend bankjai? Kik voltak az első ismert bankárok, bankár-dinasztiák és miket műveltek a nagyobb haszon reményében? Hogyan születtek a gigantikus vagyonok? Rotschildok, Fuggerek, csalók és nagy „játékosok” – ez utóbbiak már inkább a modern korból. Szóba kerülnek az első tőzsdei ügyletek, a gyarmatosítás és forradalmak által kiváltott pénzügyi nehézségek, az első igazi világválság (1929–1933) és a nagy bukások kora. A könyvben arról is említést tesz a szerző, mit tett Soros György az angol fonttal és hogyan keresett több milliárd dollárt Oszama bin Laden, a hírhedt terrorista a 2001. szeptember 11-i nagy New York-i merénylettel. Végül a könyv utolsó fejezete kitér a mostani nagy pénzügyi válságra és annak kiváltó okaira is.




Cím: Asszony a toronyban
Kiadva:2009
Kiadó:Anno Kiadó
Álnév: Melissa Moretti
Tartalom: A napjainkban játszódó történet főszereplője Samina, a munkahelye pedig egy.. világítótorony a tengerparton. A harmincas özvegy régóta megszokta a magányt. Ám egy nagy vihar és egy hajótörés mindent megváltoztat. Előbb egy görög istenhez hasonló szép fiatalember lép be az életébe, majd egy másik férfi is felbukkan a toronyban élő asszony mellett. Az egyik kapcsolat a szex és az anyagi érdekek jegyében zajlik, míg a másikban dominál a szerelem - de a kettő között a választás nem adatik meg Saminának. A sors választ helyette.




Cím: Halva vagy halva
Kiadva:2009
Kiadó:Nagykönyv Kiadó
Álnév: -
Tartalom: A zseniális "Agy" ötszázmillió eurót raboltat el embereivel, akik sohasem látták őt. Kézről kézre adják a drága szállítmányt, de akinek köze volt a zsákmányhoz, annak élete hajszálon függ. Nem maradhat élő tanú, és nem maradhat nyom, amely a rendőrséget elvezethetné az "Agy"-hoz...
Szembeszállhatnak-e a láthatatlan, ismeretlen ellenséggel az EURPOL nyomozói, vagy egy asszony meg a lánya? A regény filmszerűen pergő eseményei miatt a könyv letehetetlen. Tömény izgalom, amihez foghatót ritkán olvashatunk. És még az utolsó lapokon is "megfordul" a sztori...




Cím: Csak a halál biztos
Kiadva:2009
Kiadó:Pallas Könyvkiadó
Álnév: -
Tartalom:Ki ne emlékezne Skagen-Monti kalandjaira? A volt kommandós és testőr a 80-as és 90-es években 7 kötetben örvendeztette meg rajongóit lélegzetelállító kalandjaival. Ám ez a könyv nem a 8. a sorban - hisz Denny Skagen alias Daniel Monti már nem él. Ám felbukkan helyette a fia, Simon Skagen, aki hogy hogy nem, maga is előbb kommandós lesz, majd apja végakaratát követve mint testőr és magándetektív nyit irodát egy kis városban. Egy szép fiatal hölgy lesz a társa - aki gyermekként Simon apjával menekült tűzön-vízen át. És a páros első megbizatása mindjárt hihetetlenül veszélyes és fergeteges kalandokba sodorja őket...




Cím: Hegyek hosszú árnyéka
Kiadva:2009
Kiadó:Pro-Book Kiadó
Álnév:Nigel Forest
Tartalom:1943, Dél-Franciaország. A Pireneusok tövében meglapuló kis faluban néhány bátor hazafi embereket csempész át a határon: keresztényeket és zsidókat, férfiakat, nőket és gyerekeket, politikai menekülteket. Egy nap azonban minden megváltozik. A faluba is betör az addig nem látott háború német katonák és a Gestapo emberei csapnak le a hegyi vezetőre és családjára. Fájdalom és harc veszi kezdetét, és úgy tűnik, egyik sem múlik el még éveken át. A francia Ellenállás harcosai nem adják fel a küzdelmet, még akkor sem, amikor a legveszedelmesebb ellenfelekkel kerülnek szembe.




Cím: Eldorádó nyomában
Kiadva:2009
Kiadó:Pro-Book Kiadó
Álnév:Daniel Florion
Tartalom:Napjainkban is, a XXI. században évről évre útra kel pár száz ember mindig ugyanabban az évszakban, mindig ugyanott, egy perui kisváros mellől indulva, hogy meglelje az inkák kincsét. Majdnem ötszáz éve keresik az emberek azt a hatalmas kincset, amit az inkák a spanyol hódítók érkezése előtt és után ismeretlen helyekre rejtettek. Nemegyszer már csak egy lépésre voltak a céltól. Hogyan keresték évszázadokon keresztül azt a kincset, amelynél többet az emberiség történetében még soha, sehol nem gyűjtöttek össze és nem rejtettek el? Ötszáz év szenvedései, kutatásai, szerencsés és balszerencsés pillanatai. Hány ezren adták már életüket azért, hogy megtalálják Eldorádót, azaz a mérhetetlen gazdagságot ? és még hányan fognak odaveszni ezen a kalandos, izgalmas, de életveszélyes úton?




Cím: A legnagyobb kaland
Kiadva:2009
Kiadó:Tuan Kiadó
Álnév:-
Tartalom:A régről ismert "űrgyerekek" most először megjelenő hatodik (és még nem merjük állítani, hogy az utolsó...) kalandja a Földön, az űrben és a Holdon játszódik. Filmforgatás közben emberrablók hurcolják el az űrbe a két főszereplőt. Jól ismert hőseink: Keiko és Lars, Dolli és Don, Kata és Ariel persze habozás nélkül elkötnek egy másik űrhajót, és a gazfickók nyomába erednek, hogy aztán az űrben és a Holdon számos mulatságos, különös vagy éppen életveszélyes kalandot éljenek át.




Cím: Szerelmet ígértél, szívem
Kiadva:2009
Kiadó:Anno Kiadó
Álnév:Melissa Moretti
Tartalom:Petra nem ismerte a szüleit, magányosan nőtt fel, most biciklis futár egy nagyvárosi cégnél. Többről álmodik és hamarosan felbukkan életében egy különös férfi. Rejtélyes foglalkozásával sok fejtörést okoz a lánynak még azután is, hogy szerelembe esnek egymással. Végül kezd megvalósulni Petra nagy álma: a csak nőkből álló motoros futárszolgálat. De míg odáig eljut, addig sok meglepetés és nehézség várja. Az egyik, amikor kiderül, hogy élete férfija a szülei nyomára bukkant...




Cím: Hastáncosnő
Kiadva:2009
Kiadó:Anno Kiadó
Álnév:Melissa Moretti
Tartalom:Melissa Moretti következő szerelmes regénye ismét egy érdekes és szokatlan foglakozást mutat be az olvasóknak. A címbeli hastáncosnő egy európai városban él, idevalósi, semmi köze a keleti emberekhez. Egyetlen vágya, hogy egy hastánc-iskolát hozhasson létre. Ezért táncol éjszakai mulatókban, de dolgozik mosodában is. Aztán belekeveredik egy bűnügybe, több férfi bukkan fel mellette - vajon melyik lesz az igazi, aki tényleg melléje áll..?




Cím: Hatsepszut és Kleopátra - A fáraók titokzatos élete 2.
Kiadva:2009
Kiadó:Puedlo Kiadó
Álnév:-
Tartalom:A "fáraók titokzatos élete" c. minisorozat második darabja, amelyben most két uralkodónővel foglalkozik a szerző. Az ókori Egyiptom háromezer éves történelme során csak ez a két nő volt képes valóban uralni országát hosszabb időn keresztül. Hatsepszut volt nehezebb helyzetben, de Kleopátrának sokkal izgalmasabb élet jutott…




Cím: Kleopátrák kora - Az ókori Egyiptom története 6.
Kiadva:2009
Kiadó:Anno Kiadó
Álnév:-
Tartalom:A hatkötetes ókori Egyiptom-sorozat hatodik, befejező része. Ebben az időszakban a Nílus partján lényegében már csak a nép volt egyiptomi, az uralkodók és az államvezetés a Nagy Sándor egyik hadvezérének leszármazottai, a Ptolemaioszok. Összesen hét Kleopátra létezett abban a korszakban - a legizgalmasabb élettörténete kétségtelenül a hetedik Kleopátrának, Julius Caesar és Marcus Antonius szeretőjének volt. És vele ér véget az önálló egyiptomi állam története is.




Cím: Ramszeszek kora - Az ókori Egyiptom története 5.
Kiadva:2009
Kiadó:Anno Kiadó
Álnév:-
Tartalom:A nagy Egyiptom-történet ötödik kötete, amely a címéhez híven főleg a Ramszeszekről szól, de nem csak róluk. A könyv bemutatja annak az időszaknak - amelyet sokan az ókori Egyiptom fénykorának is tartanak - változatos és izgalmas eseményeit.




Cím: Ehnaton és Tutanhamon - A fáraók titokzatos élete 1.
Kiadva:2009
Kiadó:Puedlo Kiadó
Álnév:-
Tartalom:Bár nemrég elkészült a hatkötetes Egyiptom-történet, számos témát részletesebben kibontani még ott sem jutott elég hely. Akiket érdekel a két különleges fáraó - Ehnaton, a vallásalapító reformer és különc, majd fia, a leghíresebb fáraó - élete, az itt részletesen és alaposan kibontva megtalálja mindezt, és talán még ennél is többet.




Cím: Halálkirály
Kiadva:2009
Kiadó:Nagykönyv Kiadó
Álnév:-
Tartalom:"Eurokrimi", ez a könyv műfaja. Az egyik legizgalmasabb regény, amit a szerző valaha is írt. A mai szuper-bérgyilkos döbbenetes eseteit ismerjük meg, de ennél azért jóval többet is. Életek és halálok, és összecsapások, amikor egy-egy ember élete csak másodperceken múlik. Megtudjuk, miképpen lesz a vadászból üldözött vad. Hogyan kezd el szorulni a nyaka körül a hurok? És vajon végig sikerül-e majd kikerülnie a kelepcéket, vagy beléjük zuhan?




Cím: Kocsi és vitorla. Utak és utasok a régi időkben
Kiadva:2009
Kiadó:FŐMTERV
Álnév:-
Tartalom:Több ezer év utazásai adják a könyv témáját. A réges-régi utak, uticélok, úti eszközök és módok több világrészbe visznek el bennünket. Hogyan utaztak őseink, és miért? Szárazon és tengeren az ősemberektől kezdve a huszadik századig sokféle eszközzel ismerkedünk meg a könyv lapjain. Kevesen tudják, hogy már kétezerötszáz évvel ezelőtt építettek luxus tengerjárókat, szerveztek társasutazásokat, hogy a futárok a híreket napi 400 kilométeres sebességgel továbbították. Milyen volt az inka birodalom úthálózata, és mibe került a tizennyolcadik században egy jegy a Bécs-Buda postakocsira? Hogyan csapták be őseink a külföldi utazókat magyar földön is, és mekkora ugrást jelentett a vasút feltalálása? Minderről és száz más érdekes témáról olvashatnak ebben a könyvben.






2008
2010